A Fenntarthatósági Témahét keretében iskolánk 1-2. évfolyamos tanulói különleges programon vehettek részt: ellátogattak a helyi piacra, ahol közvetlen tapasztalatokat szerezhettek a tudatos vásárlásról és a helyi termelők szerepéről a fenntarthatóságban. A gyerekeket barátságos árusok fogadták, akik örömmel meséltek munkájukról, a terményeik eredetéről. Nagy hangsúlyt kapott a méhek kiemelkedő szerepe a fenntartható gazdálkodással kapcsolatban és az élet körforgásában. A tanulók nagyon élvezték a projektnapot, sok új élménnyel, ismerettel gazdagodtak, melyek hozzájárulhatnak a környezettudatos életmód kialakításához.
A 3-4. évfolyamot több program is várta. Az első tanórán kézműveskedhettek a tanulók, elkészíthették a saját kis földgömbjüket. A második órán két kis rövidfilmet nézhettek meg a Földről és a fenntarthatóságról, a környezetvédelemről, majd ehhez kapcsolódóan egy környezetvédelmi totót töltöttek ki. A harmadik tanórán Dominics Vanda, a DTKH Nonprofit Kft. szakemberének előadását hallgatták meg a tornateremben, mivel a Kft. kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási szemléletformálásra, a környezettudatos szemlélet népszerűsítésére. A negyedik tanórát a gyerekek óriásplakátok készítésével töltötték, amelyeket ki is állítottak az iskola folyosóján.