Húszéves hazai, és tízéves nemzetközi jubileumát ünnepelte a Magyar Diáksport Napja, amely 2015 óta már Európai Diáksport Nappá bővült. A jeles naphoz minden évben egy fókusztéma is kapcsolódik, ez pedig idén a „Mozgás általi tanulás”. A kiemelt témával az MDSZ arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az iskolákban lehetőség szerint ne csak testnevelés órán, illetve a délutáni sportfoglalkozások alkalmával mozogjanak a gyerekek, hanem az egyéb tanórákon is, akár beépítve az oktatásba, akár fejfrissítők formájában.
Iskolánk minden évben bekapcsolódik a programsorozatba. A jeles napon a diákok többféle mozgásformában mérték össze erejüket, állóképességüket, ügyességüket és bátorságukat. A programok megvalósításában az önkéntes segítők a sporteszközök előkészítésében, majd összepakolásában, a versenyek lebonyolításában, az eredmények rögzítésében mindvégig aktívan tevékenykedtek, segítve a pedagógusok munkáját.
A felső tagozatos tanulók Miskei Lotti, Szakáll Fruzsina, Zseni Zsóka vezetésével, a közös zenés bemelegítő torna után a Városi Sportpályán teljesítették a 2024 métert. Mindenki a képességeihez mérten futással, gyaloglással tette meg a távot. A délelőtt folyamán megtelt az iskola tornaterme. Először az alsó tagozat, majd a felső tagozat hallgathatta Csuti Zoltán autóversenyzőt, Európa bajnokot (Swift Europe Cup kategóriában). Iskolánk volt tanulója mesélt a két évtizednyi tanulásról, kitartásról, küzdelmes munkáról, amely kellett ahhoz, hogy ezt a fantasztikus eredményt elérje. Óriási élmény volt! Itt helyben láthattuk és hallhattuk egy európa bajnok beszámolóját, autójának bemutatását.
A felső tagozatos fiúk labdarúgásban, a lányok kosárlabdában mérték össze erejüket. A tanulócsoportok 6-8 fős csapatai versenyeztek egymással az Évfolyam Bajnoka címért. A mérkőzések közötti várakozás sem telt üresen. Asztalitenisz, csocsó, hulahopp, roller szlalompályán, kötélhajtás, dekázás, amőba, tollaslabda, továbbá ügyességi és erőnléti vetélkedések színesítették a napot.
EREDMÉNYEK: kosárlabda-lányok
5.évfolyam
1. hely: 5.a
2. hely: 5.b
6.évfolyam
1. hely: 6.a
2. hely: 6.b
7.évfolyam
1. hely: 7.a
2. hely: 7.b
8.évfolyam
1. hely:8.c
2. hely: 8.a
3. hely 8.b
EREDMÉNYEK: labdarúgás-fiúk
5.évfolyam
1. hely:5.a
2. hely: 5.b
6.évfolyam
1. hely: 6.b
2. hely: 6.a
7.évfolyam
1. hely: 7.b
2. hely: 7.a
8.évfolyam
1. hely: 8.c
2. hely: 8.a
3. hely: 8.b
A 3-4. évfolyam tanulói a Bernáth Kollégium sportudvarán a Kölyökatlétika versenyszámaiban próbálták ki magukat. A zenés bemelegítés után szivacsgerely hajítás, szoknyáslabda dobás, medicinlabda lökése volt. A versenyszámok után kidobó játékban küzdöttek egymás ellen az évfolyamok. Az 1-2. évfolyamos tanulók délután futották, gyalogolták a 2024 méteres távot a Városi Sportpályán, majd sor-, és váltóversenyekben ügyeskedtek a kézilabdapályán.
A sportnapot és a feladatokat a testnevelők (Némethné Virág Judit, Pótiné Rasztik Éva, Zseniné Mészáros Anita) koordinálták. Az Európai Diáksport Napja gyönyörű nyárias időben, élményekben gazdagon telt iskolánk tanulóinak.