Október 2-án iskolánkban is megünnepeltük az Állatok világnapját. Már reggel látszott, hogy ez a nap egy kicsit más lesz, mint a többi: állatos ruhákban, vidám kiegészítőkkel és sok-sok kedvenc plüssállat érkezetek a gyerekek az iskolába.
A nap célja az volt, hogy játékos, élményekben gazdag programokon keresztül irányítsuk tanulóink figyelmét az állatok szeretetére, tiszteletére és védelmére.
Az iskola folyosóján és az udvaron többféle érdekes, izgalmas állomás várta a gyerekeket. Megismerkedhettek különleges állati rekordokkal, saját magasságukat összehasonlíthatták különböző állatok méretével, és azt is megtapasztalhatták, mekkora egy-egy madár szárnyfesztávolsága. Új ismereteket szerezhettek az Év állatfajairól és a veszélyeztetett állatokról is.
Nyomozhattak elbújt állatos képek után, vadászhattak QR-kódos állati hangokat. A „Mancsot rá! – Vigyázunk rátok!” üzenőfalon a gyerekek megfogalmazhatták, hogyan tudnak ők maguk segíteni az állatoknak. A legkisebbek egyik kedvenc helye az óriás színező volt, ahol saját maguk is rajzolhattak, tervezhettek varázslatos-mesés állatokat.
Az Állati szelfipont hamar a nap egyik kedvelt helyszínévé vált, ahol mosolygós, mókás fényképek készültek.

A sokféle játékos feladat mellett az állatvédelem témájával és a segítőkutyák különleges munkájával is közelebbről megismerkedhettek a tanulók. Megtudhatták, hogyan segíthetünk a bajba jutott, gazdátlan állatokon, mit jelent a felelős állattartás, és milyen fontos feladatokat látnak el a speciálisan képzett segítőkutyák az emberek mindennapjaiban. Az új ismereteket állatvédelmi totó segítségével játékosan próbára is tehették.
A „Nálatok laknak-e állatok?” felhívásra érkezett fényképekből és rajzokból összeállított kiállítás különleges színfoltja volt a rendezvényünknek.
Örökös Ökoiskolaként fontos számunkra, hogy tanulóink figyelmét minél több élményen keresztül irányítsuk a természet és az állatvilág értékeire. Bízunk benne, hogy ezen a vidám, tartalmas napon mindenki gazdagodott egy-egy új ismerettel, élménnyel vagy gondolattal.
Az állatok világnapja pedig arra is emlékeztetett bennünket, hogy az állatok szeretete és védelme nem ér véget ezen a napon.
Figyeljünk rájuk, óvjuk őket, és tegyünk értük az év minden napján!