Április 25-29. között került sor idén iskolánkban a Fenntarthatósági témahét programjaira. A 2021/22-es tanév kiemelt témái a víz, az egészségvédelem és a felelős fogyasztás. Ezek mellett a hulladék is állandó témaként jelent meg.
Az első és második évfolyamos gyerekek, illetve a pirtói diákok a pénteki projektnapot a Sóstó partján töltötték, amely kiváló helyszínnek ígérkezett a vizes feladatokhoz, játékokhoz. Az osztályok csapatokat alkottak és hat helyszínen próbálhatták ki tudásukat, szerezhettek új ismereteket. Lehetőségük volt sportolni, kézműveskedni, énekelni, szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos feladatlapot kitölteni, nagyítóval vizsgálódni, rejtett képes feladatokat megoldani. Az érdeklődő gyerekekkel a tanító nénik sétát tettek a tanösvényen és a kilátóra is felmásztak. A nap gyorsan eltelt, mindenki jól érezte magát, új élményekkel gazdagodott.
A 3-4. évfolyam tanulói a délelőttöt sportolással töltötték a Bundzsák Dezső Városi Sportközpontban. A két kör bemelegítő futás után a tanulók osztályonként négy állomáson forgószínpad szerűen mérhették össze ügyességüket, gyorsaságukat, erőnlétüket. Az osztályfőnökök mérték és rögzítették a gyerekek eredményeit tömöttlabda dobásban, szoknyáslabda és gerelyhajításban, valamint karikahordásban. A legeredményesebb tanulók az É-napon jutalomban részesülnek.
A nap folyamán fokozottan figyeltünk a vízfelhasználásunkra és a vízfogyasztásunkra. A Diáksport Egyesülettől ásványvizet kaptunk, hiszen testünk folyadékegyensúlya fontos. A témahét során aktívan részt vettünk az iskolazöldítésben: a gyerekek virágföldet és palántákat hoztak. A környezetismeret órákon pedig a szelektív hulladékgyűjtés szabályairól beszélgettünk, majd interaktív játékokon gyakorolhatták tudásukat a diákok. A negyedik osztályosok megnézték az osztályban a Vad víz: Aqua Hungarica c. filmet.