Szeretnénk megkérni a szülőket és diákokat, hogy március 17-21. között vizet hozzanak az iskolába! Intézményünk jelentkezett a HAPPY-hét rekordkísérletre is, melynek célja, hogy egy adott időpontban az ország teljes területén és most már azon is túl, egyszerre emeljék vízzel teli poharaikat, kulacsaikat a gyerekek. A rekordkísérlet március 21-én, pénteken 12:00 órakor lesz.
Mi az a HAPPY-hét?
A HAPPY (Hungarian Aqua Promoting Program in the Young) egy nemzetközileg elismert magyar kezdeményezés, melynek célja, hogy a fiatalok folyadékpótlás céljából elsősorban vizet fogyasszanak. A megfelelő folyadékbevitel ugyanis az egészséges táplálkozás része, hozzájárul a gyermekkori elhízás, betegségek megelőzéséhez, a teljesítőképesség maximalizálásához is.
A HAPPY-hét folyamán az intézményekben játékos tanórák, projektek, sportesemények stb. keretében tanulnak a fiatalok a víz szerepéről, a folyadékpótlás jelentőségéről, a cukros üdítők, energiaitalok túlzott fogyasztásának káros következményeiről.
ÖKO-munkaközösség